Minden rendben volt abba a házában, ahol a szüleim éltek! Földi szemmel legalábbis! Nagy ház, öt szoba, három tv, két számítógép, nagy kert, kutya, tyúkok. Apa, anya, kisfiú, kislány, nagymama, ebből állt a család. Mindenünk megvolt, csak a legfontosabb hiányzott: Jézus! Nem is éreztem, hogy hiányzik. A saját családomról álmodoztam, hittem az igaz szerelemben, hogy jön majd egy fiú, aki nagyon szeret, megkéri a kezem és családot alapítunk.

A huszadik születésnapom előtt apu bejelentette elválik anyutól. Kezdetét vette a rémálom: először apa költözött el, jött a kérdés kivel maradok, hiszen mozgássérült vagyok – választanom kellett a két szülőm közt – a válás, apa újra nősülése, a ház eladása, a költözések… Egy örvénybe kerültem, ami csak a mélybe húzott. Egy nap összevesztem anyuval, és felvágtam a csuklómat. Összevarrtak. De a doki azt mondta, hogy szerencsém volt, mert csak egy vak ideget vágtam el! Ez első hallásra, nem nagy dolog, de azt had írjam le, hogy túlmozgásos vagyok, a célzás és a pontosság nem nagyon megy nekem.

Pár héttel később a tévét kapcsolgattam. Egyszer csak a Katolikus Krónika kezdődött, és én valahogy ott maradtam. Emlékszem egy atya Isten irgalmáról beszélt. Megfogott és megérintett! A következő héten már vártam a műsort, és utána is, heteken át mindig ott ültem a tévé előtt. Aztán kutakodni kezdtem a neten, mert érdekelt a „téma”. Ott ráakadtam az e-evangéliumra, és feliratkoztam a levelezőlistára. Naponta megkaptam az evangéliumot, egy kis magyarázatott, és egy imát! Tanulni kezdtem a Jézusi tanítást! Évek teltek el, és szépen lassan keresni kezdtem, azokat az embereket, akik szintén katolikusok. Egyre többet és többet szeretem volna tudni Istenről. Rájuk is találtam, egy közösségi holnapon.

Újabb gondok jöttek a családomban. Anyu súlyos beteg lett, apu viszont nem akart magához venni. Nagyon nehéz volt! Egy sötét, nyári éjszaka, zuhogó esőben egyedül maradtam. De akkor már bennem volt a tanítás, volt hová és kihez menekülnöm lélekben! Négy nappal később el kellett költöznöm 81 km-re, egy vad idegen városba. Senkit nem ismertem. De Isten velem volt, és ezt már éreztem. A következő tavasszal elmentem egy misére, egy héttel később 15 év után meggyóntam és áldoztam! Kicsi koromban jártam hittanra, csak akkor ott hagytam. Nyáron eljutottam Egerbe, a Magyar Sydney-re! Ez egy ifjúsági találkozó volt. Nem tudom leírni mi történt ott, de az biztos, hogy egy másik lány jött vissza onnan, mint aki odament.

Minden megváltozott ott, vagy inkább úgy írnám, hogy itt került fel az i-re a pont. Isten azon az éjszakán amikor öngyilkos akartam lenni, megfogta a kezem és tanítva vezetett, még végül feltárta előttem az igazi csodát!

Ma már az Úr akaratát keresem, és próbálom az életemmel köszönetet mondani. Úgy gondolom, azzal tudom megköszönni a sok jót, amit Tőle kaptam, ha másoknak segítek!